Turisztikai látványosságok

A Május 1 fürdő attrakciója, melynek szállásolási rendszere úgy a falusi turizmus, mint az agroturizmus kategóriájába sorolható, főleg a meleg víz (32 Celsius fok), amit a kezelési bázison a reumatikus betegségek kezelésére és a két strandon egyaránt használnak.
A „Venus” strandfürdő nagy befogadóképességgel rendelkezik, több ezer hellyel és több úszómedencével, melyből az egyik olimpiai, az egyik pedig trambulinos úszómedence. A „Hullámfürdő” strandfürdő kisebb kapacitású, kevesebb hellyel, de melynek attrakciója az úszómedencében keletkező hullámok.

A tavirózsás termál tó – Európában egyedi – egy botanikai rezerváció, mely a Május 1 Fürdő központjában helyezkedik el, a törvény által védett és természetes rezervációnak nyilvánított. Ez a virág eredetileg nem élt a tó vizében, és azt feltételezik, hogy a magokat a vándormadarak hozták ide és ezek a termálvíznek köszönhetően kifejlődtek.  A tavirózsa a Nílus vizéből származik.

„Manej il Cavallino” lovarda Hájó (Haieu) helységben található, ahol betanított lovakat találnak a kezdők és a lovaglás mesterei egyaránt. A 3 és 9 év közötti gyerekeket Schecland fajtához tartozó betanított pónilovak várják. Az útvonalak erdőkön és réteken keresztül vezetnek, csoportosan, vezetővel.

Kirándulás a Medvék Barlangjában: Kiskoh (Chişcău) helységben található, Európában egyedülálló turisztikai látványosság, mely 90 km-re található Május 1 fürdőtől, 1975-ben lett felfedezve egy régi márványkitermelésben. A 1,5 km hosszú barlang egy szpeológiai rezerváció, ahol nagyszámú, furcsábbnál furcsább alakú sztalagmit és sztalaktit látható, valamint életnyomokat és a több mint 15.000 éve kihalt barlangi medve maradványait rejti.

Kirándulás Biharfüredre (Stâna de Vale): az állandó pihenőhelyet, mely a Vlegyásza-hegységben található 1100 m-es magasságban, fenyves övezi. Az elhelyezkedésének köszönhetően Biharfüred az alpinizmus egy fontos  bázisa, az ösvények egy kiindulási pontja, melyek a Nyugati Szigethegység, a téli sportok űzéséhez ideális hely, belsejébe vezetnek.

Dealul Şomleu, a Fürdők fölé magaslik és itt található a Betfia paleontológiai rezerváció, ahol az érdekes pleisztocén állati kövületeken kívül – gerincesek maradványai – egy figyelemreméltó természeti emlékmű is található – a Betfiai Kráter. Ez 86 méter mély, bejárata kürtő alakú, dőlésszöge 54 m. A Dealul Şomleu kövületlelőhely Nagyváradtól délkelet irányban körülbelül 9 km-re található.

Kirándulás Nagyváradon: Május 1 Fürdőtől 6 km-re található. A régi történelmi és kulturális tradíciókkal rendelkező város vonzza a látogatókat és ezek érdeklődését a turisztikai látványosságok szépsége és különbözősége révén:
Körösvidéki Múzeum, Római-katolikus katedrális, Holdas Templom, „Gheorghe Sincai” Megyei Könyvtár, „Vulturul Negru” Palota és átjáró, Állami Színház, Középkori Vár, valamint számtalan, XIX. század végén épült épület.

Szent Kereszt kolostor: 1992-ben alapították, Nagyváradtól 2 km-re helyezkedik el, egy olyan helyen, ahol e dátum előtt nem létezett település, rövid időn belül egy valóságos szerzetesi komplexum épült. A kolostor első temploma egy kis fatemplom volt, mely a XVIII. században épült, történelmi emlékmű. A Bihar megyei Hollószeg (Corbeşti) faluból lett áthozva nagyon rossz állapotban, de sikerült rekonstruálni, és így ma ismét régi szépségében pompázik.